Burakku Hachidori - Fekete kolibri

9

Szemeim sarkában elsötétül a világ, hallásom tompul és minden lelassul körülöttem: a mozdulat, ami közben a hajam körülfogja az arcom, és kissé fáziskésésesen a vállamra omlik; a pislogás, amit követően tekintetem megakad az ablaküvegen át rám váró autóra. A rendőrség kocsija lassít a ház előtt, pedig imádkozom a nem létező Istenemhez. Talán ezért is nem hallgat meg! A kerekek megcsikordulnak az útpadkán, majd a vezető ülésről kiszáll egy fekete bőrű rendőr, és halk puffanással bevágja az ajtót, hevesebben ver a szívem. Akkor gyorsul fel újra a világ, mikor  a rendőr nagy kanyarral a kocsi végébe sétál és feltépi a hátsó ajtót. Nem látom, hogy ki ül bent, csak annyit, hogy a biztos úr derékban meghajlik, kezét a sapkájára illeszti, megigazítja, mond valamit, megcsóválja a fejét, aztán benyúl a kocsiba és megragad egy fekete alakot. Rendőr Úr jó két és fél fejjel nagyobb, mint az alak, így annak elég nehéz lehet menni. Egyik karja behajlítva, a magasban, a rendőr erős markában; fekete műbőrdzsekije Rendőr Úr ujjai alatt meggyűrődtek, felhúzva azt szegény gyerekről, így még jobban látszatin engedi kék-zöld csíkos pólóját, és a bőrövét. Fekete haja a szemébe hullik, eltakarva mindent, mégis látom, hogy hisztérikusan ráncolja a homlokát és felhúzza az orrát. Rendőr Úr orrcimpái kitágulnak, ahogy kifújja a levegőt, vastag ajkát összeszorítja, ez arra utal, hogy feszült, és elfojthat valamit.

Félelmem egy perc alatt szertefoszlik, és helyét kíváncsiság veszi át. Azon kapom magam, hogy kezeimet az ablakpárkányra téve, árgus szemekkel figyelem a történteket. Rendőr Úr meglökve elengedi a fiút, aki talpra áll, miután majdnem pofára esik, aztán megpördül, megigazítja a dzsekijét és sértődötten, kissé erőltetett "dühvel" felé fordul. Összeszorítom a számat, miközben gondolkodom. Ismerős a fiú... túlságosan is! A homlokomra csapok, mikor eszembe jut, hogy ki is ő, majd még egyszer, mikor elszégyellem magam, hogy csak akkor esik le, amikor Ana siet az öccse mellé, Victor társaságában. A férfi hevesen artikulálva magyaráz Rendőr Úrnak, úgy, hogy a hosszú, göndör fürtjei is vele együtt mozognak. Mindig is mókásnak találtam Victort. Victor Malinson úgy néz ki, mint egy hajléktalan! A haja mindig túl hosszú, és tincsekbe áll; borostáját pedig képes szakállig növeszteni, majd csak nagy nehézségek árán levágni, ilyenkor előugrik éles arcéle, amitől kissé háromszög alakú lesz az állkapcsa. Ja! És a szemöldökét még nem is említettem! Ugyanis azok olyanok, mintha egy farkasemberre szabták volna, nem Victorra. Ezeken kívül a ruházata a ballonkabát, a kopásig viselt farmer, a szinte lyukas tornacipő és a szakadt, olaj és ételfoltos ingekben és pólókban ki is merül. 

Hihetetlen, hogy kifogta a csodálatosan gyönyörű Mariát! Az a nő olyan, mint az Adams family anyukája, csak egy jóval szebb kiadásban: Maria bőre fehérebb a frissen meszelt falnál, és a haja, mint a holló tollai, de ezek mellett igen bájos, kedves asszony tud lenni... ha akar. Néha kenyérre lehetne kenni, ám, mikor nem figyelsz, könnyen egy késsel a hátadban végezheted. Maria arca felér egy porcelánbabával... egy sötét, valaha volt rúdtáncos porcelánbabáéval, ha pontosak akarunk lenni!
Maria  arcszerkezete mindent felülmúl. Az arccsontjai tökéletesek, szemöldöke vékony, fekete íve, mint hamupipőkére az üvegcipellő, szája kissé telt, és vérvörös; szemei pedig... olyan fagyos kékek, mint az én halk, halál előtti suttogásom. Törékenynek látszik, de nem az. Négy gyereke van, mégis húszévesnek néz ki, hiába veri a negyven alját. Victorral egy kaszinóban ismerkedtek meg, húszas éveik elején. Fogalmam sincs, hogy mit látott meg éppen a fiatal, remetének kinéző ex rendőrtisztben, de nemsokkal első találkozásuk után összeházasodtak, és jöttek is az utódok. 

Rendőr Úr megragadja Victor mind a két vállát és megrázza, majd dühös és értetlen arccal mutogat Mike felé, és közben felháborodottan magyaráz. Kék-fehér nylon dzsekije suhogását szinte hallom, mikor behajlítja a karját, majd a zsebébe dugja, elővesz egy jegyzettömböt és ráfirkant valamit, aztán összehúzott szemekkel elengedi Victor vállát és a mellkasának nyomja nem éppen gyengéden. Victor megtántorodik, de nem válaszol. Ekkor látom meg Mariát, aki a férje mellé siet, és a vállába kapaszkodik. Ragaszkodása védelmező... engem sose szorítottak így. Nem volt rá szükség... vagyis, ha lett volna, se tették. A gondolatra megborzongok, hogy elűzzem, de hamar visszatér: Kumi Nori sose védett meg. Azt mondta: "Légy kemény, hogy tőled féljenek, és ne te tőlük!" Volt, hogy én féltem emberektől, és nem fordítva, de ez mára megváltozott, főleg... hogy azok az emberek már a földben vannak. És onnan nem másznak elő egyhamar, nem igaz?! Szívemből felkacagnék, csakhogy nem lehet. Nem, és kész... elnyomom. "Hisz te sose leszel boldog, számodra... számodra az igazi boldogság mások halálával jár, és ez nem igazi, szíved mélyéből jövő boldogság... mert az... elsöpörne mindent!" Ezt jól az eszembe véstem. Emlékszem, mikor mondta. Akkor... öltem meg valakit először. Emlékszem. Egy kis srác volt az utcáról. Labdázott, de egyedül és én odamentem hozzá, elvettem a labdáját, miután ó elesett. Ezt kiabálta: "Nee!" Én megkérdeztem tőle, hogy "Miért? Fontos neked, vagy mi?" Erre csak könnyes szemmel bólogatott. A kezemben tartott piros, fehér pöttyös, olcsó, kínai gumilabdára néztem. "Nekem sosem volt ilyenem!" - mondtam ki hangosan is a gondolataimat. "Tudod, nekem semmim sincs." - folytattam, mire a fiú elsírta magát, de nem azért, mert megszántam, egyszerűen csak félt tőlem és inkább nekem adta a labdát, csak, hogy ne bántsam. Mosolyom a fülemig szaladt, kilátszott az éppen hiányos lyuk a jobb metszőfogam helyén. Piszkos voltam az utca szennyvizétől és portól a hajam bűzlött a csatornaszagtól és meg is fáztam, de volt egy labdám. Egy labdám! Olyat akkor éreztem először, és utoljára. Boldog voltam... életemben talán először. De engem nem úgy programoztak, hogy boldog legyek. Én miért volnék kivétel? Több ezer ősömnek sem adatott meg... nem álltam ki a sorból, ahogy ők sem... Az Átok már csak ilyen: a gyengeségből táplálkozik és elemészt mindent, amin kitöltheti a dühét. És irányíthatatlan... Legalább is számomra az.

Szóval a kisfiú sem járt jobban. Mikor égetni kezdett a bőröm, és köhögésrohamot kaptam, a fiú a szívéhez kapott, csíkos kötött sapkájának bojtja lebegett, mikor térdre zuhant, pont akkor akadt fönt a szeme, mikor nekem kiesett a kezemből a labda. Emlékszem: ez volt életem legfurcsább napja. A nap, mikor boldog voltam, a nap, mikor először került egy nagyobb árba az én boldogságom.