Burakku Hachidori - Fekete kolibri

A 15 fejezet megérkezett! Remélem tetszik. Ez olyan... "banda" háborús (csak bandák nélkül). 

Én ezt hallgattam közben, ha valakit érdekel: https://www.youtube.com/watch?v=8vmhnxVF1GU

Szerény megjegyzésem: Loren nem lesz végig ennyire kiállathatatlan Hach -csal (talán!) 

15

Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz kilépni ebből a szobából. Mikor felpattantam körül sem néztem, csak leporoltam a lábaimat, a padlón vékony rétegben megtelepedett portól és már szeleltem is el. Ahogy szépen, halkan becsuktam magam előtt az ajtót és megfordultam szemben találtam magam Vele. Loren Malinson a világ legkönyörtelenebb, legédesebb és legbosszantóbb nője egyszerre. Éles arcélei, szeplős bőre, rézbarna, kutató szemei, és vörös sokszínű formába öltött haja egyértelműen árulkodnak mára feledésbe merült modell karrieréről. Nagyon romantikus története van, ha egyszer talán majd hányás nélkül is el tudom  mesélni, akkor megteszem!

-          Találkoztál vele?! - vágja hozzám a kérdését. Két, szeplős karját a fejem mellé szögezi. Loren magas, így le kell hajolnia, hogy az arcomat fürkészhesse az ő könyörtelen, ijesztő és résnyire préselt szemeivel. Ajkai lágyan elnyílnak, aztán rájuk harap, így egy vékony csík lesz belőlük.

-          Neked is szia, Loren. - mondom szemrehányóan, és lehajolok. Megpróbálok ellépni a kezei alatt, de ekkor megragadja a jobb vállam és az ajtóra ken. Erős egy nőszemély.

-          Ne játszadozz velem Kolibri! tudom, hogy találkoztál Vele. Viszont tudni akarom, hogy mi történt, és mit mondott neked! - kihívón felvonom a szemöldököm és csettintek a nyelvemmel.

-          Nem történt semmi - felelem, miközben a tőlem telhető legédesebben mosolygok rá, körülbelül három századmásodpercig, aztán a szemeimet forgatva fújtatok egyet és ellépek. Legnagyobb meglepettségemre Loren tenyere csattan az arcomon, így újra az ajtónak ütközik a hátam.

Mindkét kezem az orcámhoz kapom és rászorítom őket. A bőröm kellemesen meleg és csíp, fogadni merek rá, hogy még vörös is. Erre összehúzom a szemeimet és mélyet sóhajtok, aztán államat kissé felemelve közelebb húzódok Lorenhez.

-          Loren. Te. Nem. Vagy. Malinson. Bármikor megölhetlek, ha akarlak. - karba teszem a kezeimet és lazán hátradőlök. "Győztem, add fel!" - sugallom ezzel a testhelyzettel, de Loren meg se inog. Még csak meg se rezdül az arca, csupán egy erőltetett mosolyt villant felém, és felemeli a bal kezét, majd megfordítja és a képembe tolja az aranykarikás gyűrűsujját. Szóval hozzáment.

-          Egyéb kérdés? Kötözködés?! - unott a hangja, szinte már flegma.

-          Szép volt az esküvő? - megint édes mosolyt villantok, de csak ismételten képen töröl. Felháborodottan tátom el a szám és fújtatok. - Fejezd be, Loren! - förmedek rá.

-          Először is: te csak egy szaros kölyök vagy; másodszor, ha nem válaszolsz a kérdésemre öt másodpercen belül, még egyszer megpofozlak! - a mutatóujjával nyomatékosítja a mondandóját.

-          Nem. történt. Semmi. Már mondtam! - Loren felvonja a szemöldökét és elkezd visszaszámolni öttől. Adjad csak, ha akarod, majd följelentelek bántalmazásért. De aztán jobbnak látom elmondani, mintsem kihívni a hatóságot, aztán szembesülni Loren bosszújával. - Igen. Láttam. - szinte köpöm a szavakat a képébe. - De nem történ semmi! - Loren elégedetten bólint, aztán megragad a csuklómnál fogva és maga után vonszol. Esélyem sincs tiltakozni.

Átvezet a nappalin, ahol megpillantom Lilian, Nicole és a kis Renee -n  kívül az egész Malinson klánt. De Loren nem áll meg. Megpróbálom elterelni a saját gondolataimat azzal, hogy tanulmányozom a nőt: nőtt a feneke, látszik a bugyija széle, ahogy belevág a húsába fekete, háromnegyedes sztreccs nadrágján át. A fölsője egy könyékig feltűrt, vékony farmerdzseki, alatta fehér, sötétzöld csíkos toppal. Nem nagy szám, de divatos a maga tökéletesen leplezett negyven évével.

-          Nyisd ki azt az átkozott szemedet, és a talán nem is létező szívedet és nézz körbe!  - először úgy meredek rá, mint egy idiótára, egy csipetnyi - több, mint egy csipetnyi- lenézéssel vegyítve. Aztán ellépek mellette, ki az utcára.

Előttem ott áll három totálkáros autó, vagy hat meghajlott lámpaoszlop, félig kiszakadt padok és rengeteg szemét. Az első, amit meglátok egy vadi új, fehér Audi, ami egy fának ütközött, szélvédője betörött és a kocsi orra természetellenesen öleli körbe a fa törzsét. A másik, egy "no name", tragacs. Ez a hátára fordulhatott, majd az oldalára és eldőlt. A kocsi festése mindenhol csupa karc, a mind a négy kereke más-más felé áll, az egyik le is esett, és elgurult, hogy az összelapított dísztárcsáról ne is beszéljek. Valahol az utca közepén ott van egy letörött visszapillantó tükör, amiből kábelek állnak ki. A harmadik kocsi egy sárga Hydai kisbusz, aminek az elülső, bal ajtaja épp, hogy csak a kocsihoz van még rögzítve.
Dióhéjban: három használhatatlanná vált roncskupac; törött szélvédők; leszakadt visszapillantó tükrök; hatalmas olajpocsolyák; füst; gumicsíkos aszfalt és, ha már itt tartunk égett gumi szag.
A lámpaoszlopok meghajlottak. Egy, derékban kettéhajlott és felhasadt, most kábelek állnak ki belőle, amik szikrázva füstölnek. A sok közül néhánynak pislákol a fénye és szintén szikrákat szórnak. Egy, ami igazán feltűnő, van csak köztük. A lámpaoszlop ugyanis kidőlt, viszont az aljzata még a földben áll, és mered az ég felé, de már hasztalanul. Ennek a lámpaoszlopnak kitörött az üvege, de a körtéje ép, és úgy, ahogy, de még pislákol. A kábelei ennek is szikrákat szórnak, de nem olyan feltűnően.
Egy vagy két, a helyéről félig kifordult, madárszaros pad van, de az nem nagy szám. A szemét, meg addig is ott volt, de az utca másik oldalán, egy halomban. Most mindenhol ott van egy két darab: háztetőkön, fákon, bokrokon, a földön, a roncsokon, a még ép autókon, kerítéseken.

-          Ha nem figyelsz oda; ha nem építesz fel egy rettentő erős téglafalat az érzelmeiden, Kolibri, bizony, egész New York -ot elpusztíthatod! - suttogja Loren, és még folytatja, de már nem figyelek rá. Mikor ezt észreveszi megragadja az állam, és az egyik, teljesen kifordult pad irányába fordítja. - Látod: az ott egy idős hölgy. Ma integetett nekünk arról a padról, miközben galambokat etetett és keresztrejtvényt fejtett! Hány éve lehetett hátra? Tíz?! Lehet, hogy ezt a tíz évet azzal töltötte volna, hogy az unokáira vigyáz és a kertjét műveli.

Igazából láttam már ennél rosszabbat is. Ennek a nőnek csak a karja és a hófehér feje látszik, de az is háttal van nekünk. Vörös, plüss anyagból lehet a ruhája, mert érdekesen csillan meg rajta a nap. Furcsa, sárga minta pettyezi az otthonkáját, amit most sötét folyadék áztat el, és a mozdulatlan test alá csöpög egy tócsába. Igen, meghalt, talán belé állt egy, a pad felszakadt lába és átszúrta. És akkor mi van? Nem tudom, hogy Loren most mit akar ezzel elérni?!

-          A lelkiismeretemre akarsz hatni, Loren?! Mert az nincs. - a füléhez hajolok, és megszorítom a karját. - Szerintem hiba ilyet mutatnod nekem, mert tudod mit érzek? - Loren feszülten és még egy kicsit unottan meg talán együtt érzőn és bánatosan, megrázza a fejét. - Tudod én ebben lelem örömöm. - elmosolyodom, majd mondok még pár szót, mielőtt ellépnék: - Én sose lehettem boldog, vagy szomorú, mert ez lesz belőle... - hatás szünet. - Így élem ki a fájdalmam... nekem ez... az - feltűnően tettetem, hogy nem találok szavakat, közben mélyen elgondolkodó, de érezhetően szarkasztikus "hmm" hangot adok ki, aztán úszkálok a sikerben, amit ezért érzek, mert Loren teste... minden izma... pattanásig feszül, és levegő után kap, ahogy körmeim a bőrébe vájnak- ideális. - mondom ki végül, és megpaskolom a karját, aztán elhaladok mellőle. 

A kanapékhoz sétálok. Intek Christophernek, Mike -nak és Clarissának, akikkel még nem találkoztam eddig, majd lehuppanok a kanapé egy üres kis részére és feldobom a lábaimat a háttáblára, lehunyom a szemem és ástok egyet, közben a kezeimet a fejem alá gyűröm, ezzel kényelembe helyezve magam. Most tényleg győztem, Loren! Én győztem! És nem számít, hogy mit gondolsz rólam; elhiszed -e vagy sem, amit mondtam, de most tényleg győztem, és te maradtál alul!