Burakku Hachidori - Fekete kolibri

Sziasztok! Bocsássatok meg a késői "debütálásról"! Nem nagyon értem rá, mert egy pályázatra kellett megírnom a novellámat. De! Elkészültem és itt is van:

"(...)egy pillanatra Mike -re nézek, aztán inkább a tájat kezdem kémlelni"

27

Hanyagul felkapom a vállamra a fekete táskát. Nehéz. Ha hagynám magam talán elhúzna.

-      Gerincferdülésem lesz...! - szűröm a fogaim között, közben Lorent méregetem. Gyűlölöm. Tiszta szívemből gyűlölöm!

-      Dehogy! - túl vidám. Biztosan az jár a fejében, hogy mostantól majd kevesebbet láthat. Hát ennyiben talán tényleg jó dolog ez az egész!

-         Eve! Beraktad a gyógyszereket?! - fordulok felé, miközben elfojtok egy hisztérikus toporzékolásra kényszerítő érzést. Eve szemei fátyolosak a könnyektől, és biztosra veszem, hogy azért nem beszél - csak bólint-, mivel elcsuklana a hangja. Szánalmas! Nem az országból megyek el - örökre- hanem iskolába. Ami talán sokkal rosszabb...

-       Gyógyszerek?! - kapja fel a vizet Loren. Mert biztosan Eve-t kérném meg rá, hogy rakjon el nekem néhány bogyót, az unalom elkerülése érdekében?! Hát hogyne!

-          Igen, Loren. - arcom lenéző grimaszba torzul. - Tudod fáj a fejem! Nem mintha közöd lenne hozzá... - majdnem ki is öltöm rá a nyelvem, de az már elég gyerekes lenne, így felhagyok a késztetéssel.

-        Hát akkor menjünk! A végén még lekéssük az első nagy napot! - rebegi Clarissa, mint, valami gyors "háború" megelőzésként, majd kitipeg az ajtón és behuppan a ház előtt parkoló kocsiba. Az autó ablakán át is látni, hogy milyen tökéletes a haja és a sminkje. Hihetetlen! Az első nap mindenki szívébe be fogja magát lopni...

Mike hirtelen megmozdul, könyökével megböki Maxet, aki a nyakánál fogva átkarolja és együtt döcögnek tovább az ajtó felé. Ott eleresztik egymást. Max int, Mike integet, mint egy óvodás kislány. Biztos, hogy meleg...!
Unottan nézem, ahogy férfiasan kocogva a kocsihoz mennek aztán Mike bepattan Clarissa mellé, Max pedig feltépi a kormány felőli ajtót és beül a gépjárműbe. Persze, hogy ő vezet! Clarissa nem akart, Mike nem tud, nekem meg nem hagyták.

-         Viszlát, Hach! - köszön Eve, miközben széttárt karokkal felém lép. Biztosan érzi, hogy el kell küldenie, mert magamtól nem mennék...! Egyenesen a szemébe nézek, aztán egy vállrándítással megigazítom a kínzsákot a hátamon. Nem gondolod, hogy megölellek?! Te küldtél el a fenébe is! - akarom mondani, de végül nem szólalok meg, csak prüszkölök egyet és én is lerobogok a verandán aztán dacosan beülök a kocsiba Max mellé.

-          Dyan! - nagyot sóhajtok, majd felemelem a tekintetemet Lorenre, aki nyilvánvalóan azt teszteli, hogy figyelek-e a "nevemre". Nem mintha az elmúlt napokban nem tette volna már meg vagy ezerszer! - Rendben van! Menjetek! - ezzel becsukja a bejárati ajtót. Bárcsak visszamehetnék...!

-     -     Kösz srácok, hogy elvisztek! - a csendbe Mike hangja hasít bele. Megrándul a szemem. Két napja - mióta taj részegre ittam magam- állandóan fáj a fejem, és ezen az éles hangok nem segítenek. E mellett pedig jóformán amnéziás is vagyok: tudom, hogy a Gyönyörű Nő szobájában ébredtem, verejtékben úszva és nedves szemekkel, de, hogy, hogy kerültem oda, és mi történt, az teljes sötétség. Illetve mégsem! Arra még emlékszem, hogy Clarissa utánam jött a partra...

-          Amúgy ti nem izgultok? Komolyan! Eddig vagy három-négy iskolám volt csak New York -ban! Állandóan költözünk. Azért unom már... - egy pillanatra Mike -re nézek, aztán inkább a tájat kezdem kémlelni. Ház, ház, fa, bokor, ház, kocsi, fa, ház, kocsi, kocsi, ember, ház... Még ez is jobb ennél az idióta szómenésénél!

A "nagy alkalomra" egy fehér, 24 -es mez-utánzatos pólót vettem föl, bőrdzsekivel, egy egyszerű fekete farmerrel és műbőr bakanccsal; a hajamat kiengedtem. Semmi extra. Minél hamarabb el akarok tűnni ebből a szarból, szóval nem nagy baj, ha nem jegyeznek meg.
"Semmi feltűnés..." - Amy ezt tanácsolta. Nem mintha neki olyan könnyedén mennem a beolvadás! De talán igaza lehet: ha nem beszélgetek emberekkel az Átok veszélyét is kizárhatom valamelyest.
Mélyet sóhajtok, majd a rádió felé nyúlok, éppen akkor, mikor Max is. Mintha egyszerre járna az agyunk... Rémülten rántom el a kezemet, mintha csak valami undorítóhoz nyúltam volna - Max szintén. Kalapáló szívvel meredek a műszerfalra és próbálom kizárni Max nyomasztó tekintetének súlyát. Érzem hogy néz - ha nem is sokáig- és a gondolata is borzaszt. Többet nem ülök mellé! - fogadom meg magamban, miközben a karjaimat az ölembe ejtem. A szemem sarkából persze odasandítok Maxre, aki újra a rádióhoz nyúl és benyomja, úgy, hogy oda se néz. Biztosan sokat vezet. Vagy csak így teszi hangulatossá egy lánnyal töltött estét. Hányingerem támad. Rajtam kívül vajon hányan voltak még vele itt?! És akkor oda... - ahol én ülök.

-          Szóval erre én meg:... Hach?! Jól vagy? Tisztára elsápadtál! - kiált rám Mike. Ijedtemben levegő után kapok, majd pislogok párat, hogy kiűzzem a gusztustalan képet az fejemből.

-          Ja, ja persze. - suttogom és jobb híján: sávot váltok a rádión. Csinálnom kell... valamit, hogy eltereljem a figyelmemet! De ez nehezebben megy, mint gondoltam, mivel a kép beleégett az agyamba: egy szexis szőke, Max ölében. A fiú végigleheli szenvedélyes csókokkal a nyakát, a lány felnyög és az ajkai után nyúl...

-          Kell egy zacskó?! - Max mély hangjában megcsendül az aggodalom, aztán félreáll az autóval, mikor a kérdésétől félrenyelt a levegőtől köhögő roham tör rám.

Úgy tépem fel a kocsi ajtaját, mintha a járműben elfogyna az oxigén, és a fulladás határán lennék. Mert valahogy így is van! Két kezemmel a térdemre támaszkodom, majd a föld felé görnyedve megpróbálok mélyeket lélegezni. Mi a franc ütött belém? Az ereimben fekete irigység kúszik, mintha a vérem lenne; az agyamban mindenféle obszcén kép úszik versenyt, a szívem pedig hevesen ver, a szájízemről nem is beszélve! Mintha citromba haraptam volna...

Gyors, halk léptek jönnek a hátam mögül, majd egy törékeny kéz dug vizet az arcomba, egy másik pedig rátelepszik a vállamra.

-         Elhiszem, hogy megvisel... - suttogja Clarissa. - Igyál, talán jobb lesz. - talán durvábban tépem ki a kezéből a vizes palackot a kelleténél, mivel ő meghátrál, és nem szól többet.

-         Kösz. - motyogom magam elé, mikor már képes vagyok felállni.

Az út hátralévő részében még Mike is hallgat.