10
Megcsóválom a fejem, aztán visszatérek az incidens fejleményeinek figyeléséhez. Maria mutatóujjával
böködi a rendőr, miközben Victorba karol, és szorosan tartja. Arca tökéletes, vonásai, most kemények, felháborodottak. A rendőr pedig értetlen, és dühös, de
mégis egy behúzott farkú kan kutyára emlékezetet: minden, eddig keltett
látszata ellenére is esetlen és ijedt. Gúnyosan elmosolyodom, majd az alsó ajkamba
harapok. Annyira idétlen ez az egész helyzet! A nagy, gonosz Rendőr Úr, aki
eddig fenyegette az apát, most nagyra nyílt, fekete szemekkel és remegő, vagy
inkább zavarában magyarázkodó ajkakkal mered az anyára, aki jó két fejjel
alacsonyabb mint ős, és törékenyebb is.
Maria befejezi a mondandóját. Testtartása megváltozik: két vállát
hátraszegi, állát megemeli, férje karját kitolt mellei közé fogja, karjai pedig
megfeszülnek fekete, karcsúsított kabátjának ujjaiban. Rendőr Úr helyében én se
jutnék szóhoz. Mázli, hogy nem vagyok a
helyében... újra! Ugyanis Maria engem is sokszor cseszett már le, pitiáner
dolgok miatt, például egy nyitva hagyott, és teljesen leolvadt hűtő miatt. De
én meg sem rezzentem. Bágyadt tekintettel néztem rá, miközben nyalogattam a
fagylaltomat. Igen, csak egy fagyit vettem ki, a hűtő nem csukódott be, engem meg
a mai napig nem izgat. De Mariát annál inkább! Dühtől égő, jéghideg, kék
szemei, igaz, hogy egy cseppet sem törtek meg, ám azóta is a hideg futkos tőlük
a hátamon! Ahogy eszembe jut, megint megborzongok. Azok a szemek! Maga a Halál szemei!
-
Csak
azt nézem, hogy mit művel anyád a rendőrrel és az öcséddel. - válaszolom,
miután meghallottam a beszéd előtti levegővételt. - Még mindig vicces, ahogy
Maria megragadja Mike fülét és berángatja a házba. - fordulok meg, közben
elengedem a fogammal az ajkamat.
-
És
még mindig rémisztő, hogy előre megválaszolod a kérdéseimet! - nevet fel Amy. Kék
szemeit sarkába ránc ül, és a szája hatalmas, fogvillantós mosolyra nyílik, ami
következtében mély gödröcskéi jól láthatóvá válnak, és orcája, a szeme alatt,
éppúgy, mint Mariának, két puklivá
változik. Amy mindig is
"puklinak" hívta őket.
-
Mikor
voltam én szívderítő? - kérdezem, de semmi vicc nincs a hangomban. Amy persze
ismer, így tudja, hogy nincs igaz "vicces hangom", olyan, amilyen
mindenki másnak van ezen a bolygón. Éppen ezért, Amy agya valahogy átveszi a
hangom rezgéseit, és dekódolja, majd elneveti magát... vagy mi. Fogalmam sincs,
hogy csinálja, de mindig tudja, hogy, hogy fogja fel a közönyös, vagy épp
"poénkodó" szavaimat. A sértéseimet, vagy cinizmusomat, valahogy mindig,
mindenki fel bírja fogni!
-
Voltál
már! Én emlékszem! - mondja, de a
hangjában keserűség csendül. Egy percre megáll bennem az ütő. Tudom, hogy mire gondol. És ez a
gondolat... csak neki fáj... de neki a legjobban.
Nyelek egyet, majd belekarolok felém nyújtott, fekete bőrdzsekis karjába. Ha Clarissán, vagy Kellyn -en is meglátok
egy fekete bőrdzsekit, felrobbantok valamit, ami nagyobb, mint a sütő! - És
Clar is emlékszik, csak mélyen elnyomja, ahogy Kellyn! - hangja meginog a
mondat elején, de ugyanúgy folytatja. Tudom, hogy nem normális, amit érzek,
de... én alapjáraton nem vagyok normális ezért is akarom, hogy kimondja. Hiába
Amy az az egyetlen személy, akit szívesen elfogadok magam mellett, minden ok és hátsó szándék nélkül... én mindenki arcán szeretem látni a kínt.
-
Nem...
nem hiszem. Nem a "jó" humorérzékemről vagyok híres! - felelem, és
karom szorosabbra fogja Amy -ét. Erre jégkék szemi kitágulnak, de nem néz rám. Én
diadalmam alapjait elhintve elmosolyodom az ellenkező irányba. Amy vállai
megremegnek, majd mosolyt erőltetve magára visszafordul felém.
-
Tudod...
mikor... - dühös fény csillan a szemében. - HACH! Hogy én mennyire gyűlöllek! -
neveti el magát. Rájött a tervemre. Szóval nem láthatom a még nagyobb
fájdalmat az arcán? Azt, ami heteken át csúfította el a vonásait, tizenkét éves
korában? Amikor barátfélék lettünk... és mikor elvesztette a játszótársát. Volt egy
Curry névre hallgató kutyájuk, amin rejtélyes okok miatt elcsapott egy
elszabadult kocsi, mikor én viccet meséltem. Az egész Malinson család tudja,
hogy működik az Átok: ha a Hachidori mondjuk boldog, az Átok lesújt. És ezt nehéz
uralni, elvégre bármikor lehetsz boldog! Néha csak egy átröppenő sugallat a fejedben
és bumm! A sütő felrobban. De a legkisebb
vidámság is meghozza gyümölcsét. Valamikor észre se vesszük, hogy boldogok vagyunk.
Mikor együtt voltam egy fiúval, az véletlenül szívrohamot kapott. A testét a
New Jersey torkolatánál találták meg, egy halászhajóban fennakadva. Sajnos nem találták meg az elkövetőt, aki
a folyóba dobta! Ez már régi történet, és a tettes még mindig nincs meg, de ez
már holt ügy, amit sosem oldanak majd meg. Hál'
Annak. Amúgy a srác nagy "szoknyapecér" volt, és, mikor kikérdeztek, nem
sikerült belőlem kiszedni semmit, csak, hogy én voltam vele utoljára. Adtam a
szomorú "Jézusom! Tényleg?"
hitetlenséget. Mire rájöttek, hogy az infarktus beállta akkor történhetett, mikor lefeküdtünk, már rég egy másik államban voltunk és én "Felicity Prue" voltam, a minnesotai
Saint Cloud -ból, egy szegény asszony
örökbefogadott lánya. Az élet már csak ilyen! Forog, és nem áll meg... a
Hachidori pedig... "A Halál
pillanatában, egy új fogantatik".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése